;

Rólunk

Két tannyelvű napközi Veresegyházon

Két tannyelvű napközi Veresegyházon

Az Angol Napközit 2016-ban azzal a céllal alapítottuk, hogy alternatív megoldást biztosítsunk a gyerekeknek a délutáni napközi idejére, ahol angol nyelvű családias légkörben, barátaikkal tölthetik mindennapjaikat. Hisszük, hogy a nyelv ismerete, a világ ismerete, ezért délutáni foglalkozásaink során követjük a két tanítási nyelvű oktatás rendjét. Így megkönnyítvén a nyelvtanulást, hogy a gyermekek 8. osztályos korukra magas szinten beszéljék a nyelvet.
Kedves, odafigyelő pedagógusaink különös gondot fordítanak arra, hogy a délutáni foglalkozások, minél változatosabbak és izgalmasak legyenek. Ezért a nyelvtanulás mellett különböző tematikus órákkal színesítik az együtt töltött időt. Így van
  • Arts & crafts class – ahol barkácsolunk, festünk, vágunk, ragasztunk egyszóval kreatívan alkotunk.
  • Science class – ahol a tudomány területén mélyítjük tudásunkat, megfigyelvén és megismervén a természet csodáit, a fizikát és egy kicsit a kémiát is. Ezen az órán teret kapnak a kísérletek is.
  • Drama class – ahol sok társasjátékkal, dalokkal és a színjátszással ismerkedünk
  • History class – ahol az emberiség történelmét tanuljuk
  • Sport class – ahol jól átmozgatjuk magunkat
  • Project works and presentation – magasabb évfolyamokban adott témákat projekt munkák keretein belül is feldolgozzuk multimédiás eszközök használatával.

Természetesen a fent felsorolt órák is angol nyelven zajlanak, hogy a gyermekek játszva, könnyedén megismerjék és elsajátítsák a nyelvet.
A nyelvtanulás mellett nagyon fontos, hogy az iskolában kapott házi feladatok is készen legyenek, hogy mire haza érnek a gyerekek, már ne kelljen újra leülni tanulni. Ezért pedagógusaink nagy figyelmet fordítanak a leckék minőségi ellenőrzésére és arra is, hogy 14 és 15 óra között, ne csak a leckeírással legyenek készen a gyerekek, hanem tágas kertünkben játszhassanak és mozoghassanak is az angol órák megkezdése előtt.


Délutáni menetrend:
14 óráig gyülekező a Fabriczius József Általános Iskola Mézesvölgyi épületében, ahonnan tanári kísérettel megyünk át a Ráday utca 3/a-ba az Angol Napközi épületébe.
Más településekről (Szada, Csomád, Őrbottyán) minimum 5 fő jelentkezése estén, biztosítjuk a gyermekek átszállítását.
14-15 óra között leckeírás és játék
15-16 óráig angol nyelvóra
16-17 óráig angol tematikus óra
A két nyelvóra között szünetet tartunk, amikor a gyerekek megeszik az uzsonnájukat.

Iskolánkban ünnepelt jeles napok, hagyományok:
-       Halloween
-       Thanksgiving
-       Christmas
-       New Year
-       Earth Day
-       Easter
-       Mother’s Day
-       Year-end ceremony
 


A tanfolyam havi ára: 45.500,- Ft

 

© 2016-2024 Angol-napkozi - Minden jog fenntartva | https://angol-napkozi.hu